|  Születésemmel életem elrendeltetett, hiszen egy vízöntõ mi más is lehetne, mint… Fényeslitkén éltem nagy családi boldogságban a falusi örömök áradatában, majd elkerültem Miskolcra a Bláthy Ottó Erõsáramú Szakközépiskolába, aztán Pécsre a Pollack Mihály Mûszaki Fõiskolára.
Mindvégig éreztem a gyökereimbõl származó erõk jelenlétét.
Mezopotámiai nyelvészeti kutatásaim során döbbentem rá, hogy a szülõfalum milyen útravalóval is indított el az életbe. Fény = Szellem, es = és, lit = lélek, ke = hely:
Szellem és lélek helye, ahonnan indulhattam.
(Sumer szófejtéssel kaptam meg a rejtély kulcsát)
Gyerekkoromban egyszer megkérdeztem anyukámat, "hogy mik azok a kis gömböcskék a levegõben", ma már tudom, hogy ózon gömböcskéket láttam - de Õ megnyugtatott, hogy nincs ott semmi.
Nagyon szerettem az állatokat, volt is lehetõségem körülöttük legyeskednem, de a lovakhoz, akikhez leginkább húzott a szívem csak lopva juthattam el. Ha az utcánkba fordult egy szekér, mindig felcsimpaszkodtam rá és alkudoztam a hajtókkal, hogy cseréljük el apukám Moszkvics autójával, ami elsõ volt az 196O-as években, a falunkban. Õk nem is lettek volna ennek elrontói! A TSZ. telepen sóvárgóan nézegettem a csikókat: Hej ha egyszer felülhetnék rátok! Meg is próbáltam, de õk gyorsabbak voltak. Amikor aztán elérkezett a szántások ideje, egyszer - egyszer felülhettem egy itatáshoz vezetés erejéig.
Nagymamám, Lövõpetriben piócákkal gyógyított és megajándékozott engem is egy nagy
"tudománnyal", hogyan lehet egy égett emberi bõr felületet 2-3 hét alatt úgy helyre hozni, hogy annak nyoma se maradjon.
Akkor, és azóta is számtalan sokan foglalják nevét imába. Nem értettem még gyerekkoromban, hogy miért mondta mindenkinek, hogy ne nekem köszönjétek, hanem annak, aki nélkül én egy porszem sem lehetnék.
Apukám, aki a falunk legtréfásabb tanítója volt, jól értett a gyógyítási praktikákhoz is, hiszen barátját a dr. Nagy Laci bácsit gyakorta kísérgette és segítgette biológus lévén. A rokonságomban szinte mindenki
tanító volt , emlékszem sokan versenyeztek azért , hogy a gyerekeik anyukám osztályába kerülhessenek .
Nõvérem is tanító lett, majd a tenyéranalízis nagy ismerõje örömömre. Két aranyos fiú gyerekkel ajándékozott meg az élet, Bandikával és Petikével. (Ha meglátják õket csak ennyit mondanak: Tiszta apjuk). Elkezdtem mérnöki pályafutásom, de úgy éreztem magam, mint a madár, akit kalitkába zártak.
Építési elõadóként, majd megyei kisipari fõelõadóként, késõbb közgazdasági elõadóként dolgoztam a megyeházán. És ekkor ütött be a Mén - kû. Ekkor, több hold gyümölcsöst és dohány földet mûveltem, nagyon szeretem a növényeket és kellett is a konyhára, hiszen lakásra gyûjtöttünk. Túlzásba vittem a munkát, mint sokan mások és "úgy maradtam" a derekam beállt. Én azt hittem még ekkor , hogy néhány injekció majd megoldja. Igen ám, de nem oldotta meg. Végül is a csontkovács segített. A bizalmam úgy meg nõtt ez irányba, hogy mást sem kerestem csak a gerinc manipulációs módszereket, és a kontinensek valamennyi módszerével sikerült megismerkednem. Összegyúrtam az ismereteket, és "kijött" belõlük az elsõ csoda! Gerinc sérves betegek százai kerülhették el a mûtéteket. Az országban minden nap dolgoztam Gyõr, Siófok, Veszprém,
Székesfehérvár, Budapest, Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza. Aztán a túlpörgetett élet egy komoly tüdõbeszûrõdést hozott. Így ismerkedtem meg a földsugárzások mérésének életmentõ jelentõségével.
Hónapokig köhögtem és a röntgen is alátámasztotta a tényeket. Orvosi kezelések közben végre kimérték a fekhelyem, és részt vehettem egy szellemmûtéten, ettõl a pillanattól új életre kaptam. Egy újabb felismerés bizonyságának megtapasztalása röpített tovább utamon. Kidolgoztam több tízezer aura mérés alapján a térképrendszeremet, amely alapján, az aurán található sérülésekbõl következtetni lehetett a betegségekre.
Ezt az aura térképrendszert azóta is nemzetközileg ismerik és használják. Sikerült az adományok által, gerincbetegeket, tüdõdaganatot, agydaganatokat, nõgyógyászati gondokat, asztmásokat, izületeseket, évtizedes idült betegségben szenvedõk ezreit, meddõséget, süketek százait meggyógyítanom.
Kassai Lajossal és a lovas íjászatával való megismerkedésem, egy aktív meditációs gyógyítási módszer lángjait gyújtotta meg érzékletemben. Kidolgoztam egy új gyógyítási technikát a szellemgyógyászatban, fantomokon.
Felismeréseimbõl írtam egy könyvecskét, sokáig gondolkodtam milyen címmel, engedjem útjára.
A könyves polcomhoz vezetett egy erõ, levettem egy könyvet, kinyitottam és ez állt benne:
A Táltos a Bakonyban... (Makkai Sándortól: Magyarok Csillaga) Igen ám, de ki az a Táltos.
Aztán egy hang másnap reggel a fejemben...Táltos ...Táltos ....Táltos....
El kezdtem kutatni és éreztem, hogy az Õ hagyatékukat hordom. A köztük és közöttem lévõ tudás hatalmas távolságát és érzelmi közelséget érzékeltetve kapta a könyvecském címül: Gyógyító Táltosok Nyomában. Éreztem az út elsõ pillanatától, hogy ez nem hivatás csupán, hanem küldetés.
A sors úgy akarta, hogy Amerikában is megmérettessek. A gerinc, izületes, nagyot halló és daganatos betegek százainak Táltos módszereimmel való gyógyulásairól az amerikai lapok is hatalmas örömmel írtak. Módomban állt India varázsát is magamba szívni néhány hétig. Amerikai történész professzor ismerõsöm sokáig érdeklõdött a Táltosok cselekedetei és hite felõl és miután jó néhány éjszakát átbeszélgettünk és napközben látta a bizonyságtételeket így szólt : " Te vagy az. " És én elhallgattam. Meg kellett értenem, hogy én vagyok az, akinek ezt a tudást meg kell osztani, mindazokkal, akik eddig csak emlékekben õrizték a nemzetünk hagyatékát, de ma már ez élõ valósággá és bizonysággá vált.
Cipésznek... cipõje, csontkovácsnak... gerince , a túlfeszített életritmus egy olyan gerincsérvhez vezetett, amibõl nem bírtam saját erõmbõl visszajönni. Egy áldott kezû sebész, Csécsey professzor adta vissza a lábam újra érzését, és mozgatásának élményét, néhány hetes mozdulatlanságra kényszerítésem után.
Nagyon tisztelem mindazokat, akik az emberért tesznek, lehet õ óvónõ, pék, autószerelõ, orvos, tanár, földmûves vagy politikus, amennyiben jó cselekedeteinek középpontjában az ember van, számomra példakép.
Egy asszonykát kezeltem 1O éve derékgondokkal, és nemrégiben felhívott bizonytalanul. Újra el kezdett fájni a dereka, de nem tudta fordulhat e még hozzám, ugyanis azt hallotta, hogy én valami lovas iskolát vezetek!
Kiderült, hogy ez a "lovas iskola" valójában egy kicsikét mást fed, azóta hallgató õ is és a derekát is helyre hoztuk, mellesleg.
Létre hoztam a Táltos Iskolát, majd évekkel késõbb a Táltos egyesületet és 1998 január 1-vel, az Õsmagyar Táltos Egyházat, sokunk örömére és reménységére.
Az utamon csak segítõkkel találkoztam. Akik lefelé nyomtak, még jobban megtanítottak felállni, és akik emeltek azoktól ajándék volt minden pillanat.
A családom, akinek legnehezebb volt ez az elmúlt évtized, nem sokat láthattak. Ma már hála Istennek igen.
Nagyszerû érzés, két legény fiammal elmenni lovagolni, vagy a Tisza habjait átszelni úgy, mint a régi szép idõkben még én, mint gyerek, csak áhítoztam mindezeket.
Boldog vagyok, hogy egy másik nagycsaláddal is megajándékozott az élet, a Táltos tanítványokkal, akik tréfásan táltos csikóknak nevezik magukat, mikor rovásírásos képeslapjaikkal meglepnek olykor-olykor.
Boldog vagyok, hogy a Táltos a tanítványokkal sikerült Csipke Rózsikát életre keltenünk, több száz éves álmából!
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése